Értékeld ezt a blogot:

12345

Társkereső Friss blog: Lopott veres

Mániás Impresszió

Minden, ami számít

Főoldal | B13 | Felhasználó: Nincs bejelentkezve2012. Május 22., kedd - Júlia, Rita

Saját zene - második adag

2012. Máj. 20, vasárnap 23:32
Kategória: ZENE \m/ O_o \m/

Ma még volt annyi időm, hogy három további számomból "klipet" csináljak.

Ezúttal viszont előre szólok, hogy megrázó élményekre számíthat az, aki meghallgatja. Aki eddig nem értette a névválasztást, az most megtudja. Következik ugyanis a három legsötétebb, már-már félelmetes száma az "albumnak".


04. Nightmare

Akinek volt már rémálma, valószínűleg hasonló tüneteket produkált: félelem, remegés, izzadás, zihálás, felriadás, zavaró hangok, és még sorolhatnám.

Igyekeztem nem kispórolni  a dalból azokat az effekteket, amik ezt idézik vissza. Remélhetőleg sikerült is.


05. Where The Fuck I am?

Íme egy szám, ami beékelődött két, egymásra épülő nótára. Sajnos azonban nem tudtam jobb helyre tenni; igyekeztem stílus szerint csoportosítani a dalokat. A felvétel két szempontból is fontos volt: egyrészt - végre - kitehettem a szókimondó szövegre figyelmeztető piktogramot a borítóra, másrészt kipróbálhattam, működik-e még a mikrofonom :)

A noooooo felkiáltás az internetes mémmé vált Darth Vader nélkül nem jött volna létre.



06. Voices in the Head

Végezetül jöjjön a rettegett 6-os szám, a Nightmare folytatása!

Ez a második, egyben utolsó szerzemény, ami "szöveget" tartalmaz. Ebben azonban nem vagyok hallható, mivel jóval korábban készítettem el, mint az előbb bemutatott 5-ös számot.

Csak saját felelősségre! Disszociatív multiplex személyeknek kifejezetten ajánlott.


Ahogy azt az előbbi szám végén is tapasztalni lehetett: lassult, kellemesedett a ritmus. Nem véletlen, a következő négy szám inkább chillout és ambient stílusú lesz.

Saját zene - első adag

2012. Máj. 19, szombat 23:42
Kategória: ZENE \m/ O_o \m/

Gyermekkoromban nagy álmom volt a zenélés. Ismerkedtem 10 éves korom körül a zongorával, de két év után abbahagytam. Egy ideig csak hallgattam a zenét, de amikor ismét felmerült bennem, hogy meg kéne tanulni valamelyiken játszani is, már rájöttem, hogy túl "öreg" vagyok hozzá.


S bár basszusgitárt azóta sem vettem a kezembe, bár szeretnék, a zenélés egy modernebb formája elérhetővé vált.

Nem rajongok az elektronikus zenéért, bár kétségtelenül vannak fülbemászó dalok. Most én is ezt az "ipart" űzöm szabadidőmben.

Ugyanis megismerkedtem a Magix Music Maker nevezetű programmal.

A legjobban az fogott meg benne, hogy könnyű a használata, és rengeteg ritmust tartalmaz. És most jön a lényeg: nem csak duc-duc diumdisu zenét lehet vele készíteni, hanem rockosabb hangzásút is.


Évekkel ezelőtt találtam egy megfelelő szót erre a műfajra: ELECTROCK.

Persze azóta kiderült, hogy ezt a megfogalmazást nem én használtam először, de nem számít.


Mindemellett "megalapítottam" a Sounds of the Asylum nevű "együttest, amelynek - egyelőre - én vagyok az egyetlen tagja.

Ma két dalt készítettem el, összesen van 13 saját szerzeményem. Mivel most vizsgáim jönnek, úgy döntöttem, hogy az alkotó tevékenységet szüneteltetem, és az eddig meglévő dalokat tömörítem "albumba".

Az elkészült zenéket a képzeletbeli borítóval együtt feltettem a YouTube-ra. Illetve - egyelőre - csak hármat.


Egyelőre nem nagyon érzik a rockos hatás, mivel a "lemez" elején vagyunk, és az első három szám igyekszik bevezetőként szolgálni.

Az "együttes" neve beszédes, magyarra fordítva: az elmegyógyintézet hangjai. Ez tükrözi, hogy miről szól az első "album". Érzéseket, pszichés problémákat, fent és lent hullámokat igyekszek visszatükrözni a zenémmel; majd meglátom, hogy sikerül.

Igyekszem minél hamarabb feltenni a többi csokrot is; addig is itt az első három szám. Fogadjátok szeretettel!


01. Above and Below

Magyarra fordítva: fent és lent. Ezzel a hangulatváltozást próbáltam megtestesíteni. Egyszerű lét, feldobottság, hirtelen romlás. A rövidke, intrónak szánt dal ezt szimbolizálja.


02. Mania

Ez a dal a határtalan jókedvet jelképezi. Euthimia, mánia, pozitív ciklus, bárhogy lehet fogalmazni. Pörgős és egyszerű dal.


03. Mood Changes

Az utolsó ma bemutatandó szám már kicsit komolyabban kezdődik; hirtelen, negatív töltetű bevezetővel; pörgős, semleges középrésszel; és teljesen összeegyezhetetlen, már-már vidám befejezéssel. Ez a dal leginkább a bipoláris zavarról, a ciklotímiáról, és a mániás depresszióról szól.




Mára ennyi; a lehető leghamarabb jön a folytatás, három sokkal keményebb, nehezen emészthető dallal.

Eddig érdekelt a "Csillag" Születik

2012. Máj. 5, szombat 22:40


Alapvetően nem vagyok kíváncsi a kereskedelmi tévékre, még kevésbé a "szórakoztató" műsorokra, még kevésbé a "tehetség" kutatókra. A Való Világ 3 óta eltelt 9 évet lenyomtam úgy, hogy száműztem minden ilyesmit az életemből.


De mit lehet tenni, ha a törzshelyemben minden szombaton nyomatják a Csillag Születiket?

Igen, hátat fordítani a tévének, és sűrűn szívni az elektromos cigit, hogy ne basszam fel magam.


De mit lehet tenni, ha a "műsor" egyik zsűritagja egy általam  igen nagyra tartott, kiváló humorú, szarkasztikus megmondóember, akit Puzsér Róbertnek hívnak?

Igen, néha odanézek a képernyőre, de csak félvállról, nehogy azt higgyék, hogy érdekel a show.


No és akkor mit lehet tenni akkor, amikor már a válogatásnál felkapom a fejem egy középszerűnél éppen jobb, de szerethető produkcióra?

Nos, akkor huzamosabb ideig odafigyelek. És itt indultam el a lejtőn; a mai napon előfordult az, ami még sosem: végignéztem egy egész adást a Csillag Születikből.


Bár ne tettem volna!


A produkció, amelyért a retekklubb-ellenességem egy hangyafasznyit zsugorodott, az Immigrants volt. Persze pontosan tudtam, hogy nem fognak győzni. De azt nem, hogy ilyen csúnyán fognak kiesni.

Számomra azért volt szerethető a produkció, mert - legyünk őszinték! - kölykökből áll a csapat, olyan kölykökből, kiknek kortársai Pitbullt, Lady Gagát, Katy Perryt, meg LMFAO-t nyomatnak.

Erre ezek a tejfeles szájúak gitárt és dobot ragadnak, és egy olyan stílust képviselnek, amit a 22 éven aluliak gyakorlatilag nem is ismernek.

Igaz, nem volt tökéletes sem a hangszerelés, sem az ének, sem a kiejtés, de akkor is volt benne valami magával ragadó.

Nos, ezt a produkciót a zsűri - köztük a szőrös szívű Puzsér - a harmadik legjobb produkciónak ítélte. És mi volt még a választék?


Plazma,  aki a szopós-baszós-gecizős száma után megköszönheti, hogy továbbjutott. A múlt héten kimagaslóan jól szerepelt, ezen a héten pedig visszasüllyedt oda, ahonnan jött. Egyértelműen mennie kellett volna.

Szirota Jennifer,  akiről meggyőződésem, hogy csak azért maradt bent, mert (nem is olyan jó) nő. Negyela Bernadettet a múltheti produkciójával többre értékeltem, de mit ad az ég, akkor is egy viszonylag jó produkciónak kellett távoznia.

Az In Diretta,  akiknek a múltheti produkcióját nem láttam, de örülhettek, hogy bent maradtak. A mostani előadásuk pedig egyszerűen fergeteges volt, jól meghálálták a nézők múltheti bizalmát. Most meg egy jó előadással menniük kellett.

A Quantum XXL,  akik ismét hozták a formájukat, bár a zene ezúttal nem jött be. Jópofák voltak, és ha nem tudnám, hogy Jennifer fog győzni, tovább szurkolnék nekik.

Juhász Marci,  aki alatt szintén rezgett múltkor a léc, nagyon jó produkciót mutatott be. Puzsér lebaszását nem is igazán értettem. Mindegy, érte is kár lett volna.

Mészáros János Elek,  aki a második kedvencem az Immigrants után, most sem teljesített jól. A produkciója elején már elfogott az az érzés, hogy kiesik. Végül nem, viszont ő ejtette ki a favoritomat.

Végül a Prügyi Duó,  akik már az első élő adásban kiestek volna, ha az ország 8-10%-a nem szavazna rájuk. Most jöhetnek a rasszistázó hsz-ek...


Hát így állunk. Az egész műsorban volt NÉGY produkció, ami valamire való volt. Quantum, Immigrants, In Diretta, Juhász Marci. És ezek közül kettő kiesik, a nevetségesen gyenge Prügi Duó, a szimplán kőbunkó Plazma bennmarad.


Utoljára követtem el azt a hibát, hogy megtéveszt egy szarházi csatorna lenyúlós, szemfényvesztős műsora. Kérem vissza azt a két és fél órát, amit elbasztam az életemből!

Van rosszabb a "schmittelésnél"

2012. Máj. 3, csütörtök 22:41

Volt köztársasági elnökünk lemondása után, miután egy cikkben kifejtettem a véleményem, szóhasználatomban elterjedt a 'schmittelés' szó, mely nem meglepő módon a diplomamunkával kapcsolatos csalást jelenti.

Kicsit fájó szívvel, de azért gyakorta használtam ezt a szót mind az egyetemen, mind otthon, mind a baráti körömben.


De mint mondani szokás, mindennél van rosszabb. Schmitt más tollával ékeskedett, több cikket is átmásolt dolgozatába. De ő legalább vette a fáradtságot, hogy lefordítsa / lefordíttassa, és több forrás használt.


Egykori rettegett miniszterelnökünk erre sem volt képes; ő egy az egyben leadta volt sógora dolgozatát.

Talán nem is a legszánalmasabb az egészben, mivel ezt rengetegen teszik.

Ő viszont egyrészt hülyének nézte az embereket, köztük a volt választóit is (na jó, ők tényleg hülyék...), és a sajtót is.

Másrészt "rejtélyes körülmények között" eltűnt MINDKÉT szakdolgozatának mind a saját, mind az egyetemi példánya; közvetlenül azután, hogy véres szájjal követelte Schmitt távozását, mert milyen dolog már csalni...


Nos, Fletókám, bagoly mondja. Schmittel, bár kiváló vívó volt, egyetlen döféssel végezni lehetett. Gyurcsány túlélte a kettős állampolgárság megtagadását, az arabok leterroristázását, az őszödi beszédet, a népnyúzó megszorításait, és 2006. október 23-át. Ragaszkodott a hatalmához, nem akart lemondani egészen addig, amíg a szimpátia-indexe 18%-ra zuhant, amit még egyetlen miniszterelnök sem tudott megismételni.


Gondoljunk csak bele... Miután Schmitt plágiumbotránya után mind őt, mind Orbánt arra kérték, hogy publikálják saját szakdolgozatukat, Orbán szinte azonnal közzétette, míg Gyurcsánynak mind a Pécsi Tudományegyetemen, mind a Janus Pannonius Egyetemen leadott dolgozatának nyoma vész. Mind az egyetemen, mind az otthonában.

Persze ez nem meglepő, hiszen szegény Fletónak hatszor lakcímet kellett változtatnia, nehogy a náczi jobbikosok felrobbantsák; a dolgozatokat pedig nyilván a Fidesz lopta el, hogy meghamisítsák, így szegény nem tudja bebizonyítani az igazát.

Hát persze.


Két különbség van Schmitt és Gyurcsány plágiumbotránya között.

Az egyik nyilván az, hogy az előbbi esetben egy köztársasági elnökről, és annak kisdoktori fokozatáról van szó; utóbbi esetben pedig egy bukott miniszterelnökről.

A másik pedig az, hogy az előbbi esetben egy jó kiállású, szimpatikus ex-sportolót, és sportdiplomatát vesztettünk el (akinek a politika közelébe se lett volna szabad férkőznie), utóbbi esetben pedig egy elmebeteg, hazug, tolvaj, nemzetáruló szarházit, akire maximum a nyugdíjasok kíváncsiak.



2003 ismétli önmagát?

2012. Ápr. 23, hétfő 18:50

Először is bocsánat a lustálkodásomért, de nem volt kedvem egyik - egyébként érdekfeszítő - F1-es futam után cikket írni.


Másodszor kihirdetem a szavazás végeredményét; a legrondább idei F1-es kocsi a Mercedes lett 3 szavazattal, és 37,5%-kal. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hármas holtverseny volt, de végül én is szavaztam

A második helyen 2-2 szavazattal, 25-25%-kal a Caterham és a Red Bull.

Egy szavazattal, és 12,5%-kal a Sauber végzett a harmadik (vagy inkább negyedik) helyen. A Williams, a Sauber, és az egyéb funkciók nem kaptak szavazatot.


És most jöjjön a lényeg!

Az idei idény, leszámítva az ocsmány autókat, nagyon belopta magát a szívembe. Négy futam, négy győztes, négy konstruktőr, és négy meglepetés.

Ausztráliában McLaren, illetve Hamilton előny mutatkozott az időmérőn, végül egy tapasztalt versenyző, Button győzött. Engem a legjobban mégis Grosjean 3. rajtkockája lepett meg.

Malajziában - mondanom sem kell - Perez teljesítménye adta a legnagyobb meglepetést, meg persze Fernando Alonso diadala.

Kínában természetesen Rosberg hihetetlen pole-ja, majd győzelme; tegnap pedig a Lotus csapat hihetetlen hajrája.


Mint írtam, négy futam, négy csapat, négy győztes.

Ilyen legutóbb 2003-ban fordult elő. És itt nem ér véget a párhuzamok hada.

Az első futam mindkét szezonban Ausztráliában volt. Akkor is egy McLaren dominált, és szintén a tapasztaltabb versenyzőjével. David Coultherddal. Idén Buttoné volt a megtiszteltetés, és minő meglepő, látszólag idén őt is sújtja az ausztrál átok, ugyanis 4-ből 2 versenyt sikerült elcseszni.

A második futam szintén Malajziában volt mindkét idényben. 2003-ban Alonsóé volt a pole, és Kimié a győzelem. Most Hamiltoné a pole, és Alonsóé a győzelem.


A harmadik futam is rejt magában nem kevés párhuzamot. Idén ugye Kínában rendezték a harmadik versenyt, ahol is Nico Rosberg, egy tapasztalt, de fiatal versenyző szerezte meg a győzelmet, a 111. futamán.

2003-ban  Brazíliában volt a harmadik futam, ahol a szintén tapasztalt Giancarlo Fisichella szerezte meg az első győzelmét, élete 110. versenyén. Már-már hátborzongató hasonlóság.


És ami a negyedik futamot illeti, 2003-ban valamelyest helyreállt a rend, és a 2000 óta domináló Michael Schumacher vissza tért a dobogó tetejére.

Idén pedig a 2010 óta domináló Sebastian Vettel tette meg ugyanezt.

2003-ban nyolc versenyző nyert futamot: M. Schumacher, R. Schumacher, Fisichella, Alonso, Räikkönen, Coulthard, Montoya, és Barrichello. 

Valamint öt konstruktőr: Ferrari, Williams, McLaren, Jordan, és Renault.

Idén már négy győztesünk van, és szintén négy konstruktőr: Button (McLaren), Alonso (Ferrari), Rosberg (Mercedes), és Vettel (Red Bull).


Minden okunk meg van rá, hogy bizakodjunk. Ez az esztendő legalább olyan jó lesz, mint a 2003-as. Ha marad ugyanilyen szoros a mezőny (és miért ne maradna?), akár a 2003-as 8 győztes rekordja is megdőlhet. Még 16 futam van hátra, ami bőven elég arra, hogy gyarapodjon a győztesek sora. A Lotus már megmutatta versenytempóját; Grosjean és Räikkönen is esélyes lehet a futamgyőzelemre. Hamilton úgyszintén. Webbernek is adottak a lehetőségei, és talán Schumachernek is.Így már meg is lenne a 8 győztes, és akkor még nem is számoltunk egy káoszfutam lehetőségével, ahol egy Sauber, vagy akár egy Force India is dominálhat.


Úgy látszik, a csúfság hozott magával egy pozitívumot, mégpedig az izgalmat.

Ettől még nagyon bízom benne, hogy a jövő évi szabályváltoztatásokat elfogadják, és eltűnnek az ocsmány orrok a kocsikról.


Lemezajánló: The Path of Totality

2012. Ápr. 23, hétfő 10:22
Kategória: ZENE \m/ O_o \m/

Tavaly decemberben megjelent a KoRn tizedik albuma, ebben a cikkben megpróbálom kivesézni.


Ami a KoRn-t illeti, Head kilépése óta a banda folyamatosan borzolja a rajongók kedélyeit. Az első ilyen vegyes fogadtatású album a 2005-ös See You on the Otherside volt. Én ebben az időben szerettem meg a KoRn-t, úgyhogy eleinte nem értettem, miért nyilatkozik negatívan sok KoRn-fanatikus. Később persze, miután meghallgattam az előzményeket, világossá vált.

Persze miután kijött a cím nélküli, a rajongók által stílusosan Untitled-nek  elnevezett album, mindenki az előzőt kezdte magasztalni.

A KoRn III: Remember Who You Are  album ismét bizakodásra adott okot, hiszen egy-egy szám már a 2005 előtti KoRn-t idézte.

És akkor jött a 2011-es The Path of Totality.

A leginkább idegen ebben az albumban az, hogy a hagyományos KoRn-féle metál zene ezúttal az egyik legidegesítőbb "zenei" műfajjal, a dubstep-pel lett vegyítve. Olyan híres előadók közreműködésével, mint például Skrillex, akinek a ritmusérzékét egy betárcsázós modem is megirigyelhetné. 

És hogy milyen eredmény született? Lássuk, számról számra!


Chaos Lives in Everything

A srácok nem tökölnek. Semmi intro, bevezetés, lassú kezdet; egyből belecsapnak a levesbe. Szokatlanul jónak jónak ígérkezik a két, egymástól egyébként idegen műfaj vegyítése. Ez a szám mindent tartalmaz, amire egy KoRn rajongó vár: durva basszus, pörgős szóló, hörgés, erős refrén.

10/10


Kill Mercy Within

Kissé visszavettek az indulatból. Alapvetően egy jó szám, de a refrén elég monotonra sikeredett. A szólók úgyszintén. 

8/10


My Wall

Bár a kezdés ígéretes, az ének már az elejétől kezdve erőtlen; és most először érzem azt, hogy a dubstep-dallamok zavaróak. Ezt leszámítva, a szám maga sem sorolható a jobb KoRn-számok közé.

7/10


Narcissistic Cannibal

A színvonalat tekintve újabb meredek emelkedőhöz érkeztünk. a metál és a dubstep ismét jól illik egymáshoz. Mind a szóló, mind a zeneileg jól aláfestett refrén fülbemászó. 

10/10


Illuminati

A hullámzó teljesítmény jegyében újabb felejthető szám következik. Imitt-amott tartalmaz KoRn-hoz méltó elemeket, de ezúttal az instrumentális és az elektronikus zene nem illik egymáshoz.

6/10


Burn the Odebient

A bandának sikerült duplázni; a pörgős előrefrént leszámítva unalmas számot dobtak ki.

6/10


Sanctuary

A kissé hosszú bevezetést egy vontatott szóló rész követi, és egy meglehetősen zavaró refrén. Az album talán itt érte el a mélypontot. Rossznak persze ezt sem nevezném, még belefér a 6-os kategóriába.

6/10


Let's Go

Már a cím is azt sugallja,  hogy pörgős nóta következik. Ezt bizonyítja a bevezető is, de a szólónál laposodni kell a hangulat. A refrén kissé pörgősebb, de összességében nem hozza az elvártakat.

7/10


Get Up!

Az első kislemez, és az első videoklip. A színvonal ennek megfelelő. Már-már klasszikus KoRn hangzás, amihez meglepően jól passzol Skrillex hangzavara.

10/10


Way Too Far

Elérkeztünk a legjobban összerakott számhoz. Bár az eleje még egy átlagos, zúzós KoRn számra enged következtetni, a bravúrosra sikeredett refrén feledteti az előítéletet.

10/10


Bleeding Out

Az ember hirtelen úgy érzi, hogy egy zongora hangversenyre érkezett, persze hamarosan stílusváltáshoz érkezünk. A bevezető ismét hosszú, de egy perc után végre hallhatunk basszusgitárt is. Ez az album leghosszabb szerzeménye a maga majdnem 5 percével. Meglehetősen emlékeztet a Tearjerker vagy a Do What They Say című szerzeményekre, ami sajnos azt is jelenti, hogy a KoRn-tól kissé idegen.

8/10


Fuels the Comedy

Az első bónusz szerzeményben megvan minden, amit várhatunk a KoRn-tól.

Már-már Limp Bizkites bevezető, mocskos szájú szöveg; egyszerű, de mélyre ható refrén.

10/10


Tension

A második bonus track, ami egyben az album utolsó száma, ismét nehezen emészthető. A gonosz kacajjal fűszerezett, sűrű ritmusváltással megoldott felvételt nem tudom elismerésben részesíteni. Igaz, megrovásban sem.

6/10


Összességében, a rajongók által kornstep-nek elnevezett, új irányvonalat képviselő album megállja a helyét. Legalábbis ez a véleményem akkor, amikor önállóan vizsgálom az albumot. KoRn rajongóként nehéz hová tenni, de bízom benne, hogy mint oly sokszor, a KoRn még visszatalál a klasszikus hangzáshoz.

Az összeredmény 8,5; és most - ahogy az lenni szokott - következzék a két személyes kedvencem!





Schmitt Pál tündöklése és bukása

2012. Ápr. 2, hétfő 14:25

Aki esetleg ne tudná: Lemondott Schmitt Pál

Korrekt, már-már szívbemarkoló nyilatkozat, de ne rohanjunk ennyire előre!


A Fidesz hatalomra kerülése  után először akkor ingott meg a bizalmam bennük, amikor Schmittet jelölték a köztársasági elnök posztra.

Mint ismert, a 2005-ös KE választáson kisebb botrány alakult ki, amiért az MSZP Szili Katalint jelölte. A Fidesz - sőt, az SZDSZ!!! - egyik legfőbb kritikája az volt, hogy pártpolitikus ne legyen államfő.

Még korábbi történet: Göncz Árpád, amit mellesleg az MDF és az SZDSZ (mint két nagy ellenfél) együtt választott meg, a hivatali ideje alatt szüneteltette  tagságát az SZDSZ-ben.

Göncz ideje már lejárt, és - hála az égnek - az SZDSZ-é is.


A történelem ismételte önmagát, 2010-ben az akkori, és jelenlegi kormánypárt ismét egy pártpolitikust jelölt a KE pozícióra. Ez nem csak azért volt inkorrekt dolog, mert a saját korábbi filozófiájukat köpték szembe, hanem a kétharmados többség miatt esélytelen volt bármelyik másik jelölt. Még az a Sólyom László is, aki - szerény véleményem szerint - az eddigi legkorrektebb KE volt, és aki pont azért lehetett államfő, mert a parlament többsége egy pártsemleges elnököt kívánt megválasztani. 


No de térjünk vissza Schmittre!

Egy kiváló sportolóról, és  egy korrekt emberről van szó. Olyasvalakiről, aki sportolóként - sokadmagával - doktori címet szerzett. Köszönhetően annak, hogy a sportolókat, pláne az olimpiai bajnokokat, mindig előszeretettel várták a felsőoktatásban, és nem jelentett számukra akár a doktori cím megszerzése sem.

Így történt ez Schmitt esetében. Valóban etikátlan, pláne ha arra gondolok, hogy az én szakdolgozatomban (ami nem doktori!) abba is belekötöttek, hogy az egyik táblázatom nem volt színes. Így van. Nem diagram, csak egy rohadt Excel táblázat.

De nincs mit tenni. A protekció, és a kivételezés már csak ilyen. Az jut eszembe, amikor forgalmi vizsgát tettem még 2003-2004 tájékán, és csak annyit mondtak, hogy "ma vizsgázik az alpolgármester fia, melyik útvonalon menjen?". 


Schmitt Pált lehet csókosnak, protekciósnak nevezni, de csalónak aligha. Ő azt tette, amit a seggnyaló konzulensei kértek. 

Ha azt kérdezitek, jó (sport)ember-e Schmitt, azt mondom, igen.

Ha azt kérdezitek, helyeslem-e, hogy emiatt az ügy miatt mondott le, azt mondom, nem.

Ha azt kérdezitek, amúgy alkalmas lett volna ál(l)amfőnek, azt mondom, NEM.

Ennek viszont a világon semmi köze nincs a plágium-ügyhöz.

Egyrészt Schmitt pártpolitikus, aki '98-ban még az MSZP főpolgármester-jelöltje szeretett volna lenni, és csak '03-ban lett Fidesz tag. Nem egyszer sült be a helyesírási hibái miatt. Nem látom azt a mozgalmas tudományos előéletet, amit Göncz-nél, Mádl-nál, vagy Sólyomnál. 

Arra viszont jó volt, hogy - Sólyommal ellentétben - ne küldjön vissza egyetlen törvényt sem a parlamentnek, hanem csuklóból aláírja.

A Fidesz célja pedig  ez volt. Amolyan második miniszterelnökként helyeselte azt az orbáni utat, ami lassan a gyurcsányi szintre süllyed. 


S bár tudom, hogy esélytelen, de bízom benne, hogy ismét kompromisszumos megoldás fog születni, és olyasvalaki ül a köztársasági elnöki székbe, akit nem csak egy szuperhatalom választ meg. 

Schmitt Pálnak pedig köszönöm a kétéves munkáját. Jó embernek tartom, kiváló ex-sportolónak, akinek távol kéne tartania magát a politikától.


Mi folyik itt?

2012. Márc. 25, vasárnap 14:44

Először is, nem folyik, hanem ömlik. Az eső.

Kezdetben féltem tőle, hogy ugyanúgy lefújják a futamot, mint 2009-ben. Szerencsére ez nem történt meg. Hiszen fogalmunk sem lett volna, hogy egy ilyen kavalkáddal zárul a futam.


Fernando Alonso megérdemelte a győzelmet, annak ellenére, hogy mérhetetlenül pipa vagyok, amiért nem Perez nyert. De ha azt nézzük, hogy ez a Ferrari reálisan hol foglalna helyet a mezőnyben, elégedettek lehetnek az eredménnyel, nagyon is.


Pereznél nagyobb meglepetésre senki sem számíthatott. Rengeteg kérdés motoszkál a fejemben a mai teljesítmény után.


Vélek némi  párhuzamot felfedezni a mai nagydíj, és a 2009-es Belga GP között, ha azt nézzük, hogy egy gyenge csapat hirtelen az élre ugrik.

Fisichella esete természetesen más volt. Ő a pole-ból indult, de Räikkönen le tudta hagyni a KERS, és a korábbi bukóteres előzése miatt. Ami viszont déjà-vu  élményt idézett, az az eredmény fogadtatása a Ferrari részéről. Fisichellát ugyanúgy körberajongta a szerelőgárda, mint most Perezt. És mi történt utána? A következő futamon Fisichella piros overállt öntött magára és elbaszta a karrierjét.


Nem véletlen rebesgette a sajtó, hogy Perez lehet Alonso csapattársa akár már az első európai futamon. Massa sajnos már jó ideje nem találja magát. Sokan ezt a 2009-es balesetre kenik, de nem kéne elfeledni, hogy a 2010-es visszatérésekor Massa két futamig vezette a bajnokságot, és a Német GP-t is megnyerte volna, ha a csapat nem sorolja Alonso mögé.

Ezek után jöhet mindenki a megszokott dumával, hogy a Ferrari milyen rendes Massával, amiért még nem tették ki. Nos, ha olyan rendesek lettek volna, tavalyelőtt nem törték volna össze az önbizalmát.


Bár a Sauber elbukta az első győzelmet, így is megszerezte az eddigi legjobb helyezését. A csapatnak - eddig - ugyanis csak hat harmadik helye volt; Alesi, Frenzten, Herbert, és Heidfeld vezénylésével.

A statisztikába a BMW Sauber eredményei nem számítanak bele, mivel jogilag két külön csapat volt!


Mi lesz veled, Kobayashi?

Az egyik legnagyobbnak tűnő ígéret  2009-ben került az F1-be Timo Glock helyére, és már az első futama emlékezetes volt. Kezdő létére autózott a harmadik helyen is, bár a futam végére lecsúszott a 10. pozícióba, amiért akkor még nem járt pont. A következő futamán viszont - a csapattársát, Trullit megelőzve - a hatodik lett. 

2010-ben majdnem kiesett a cirkuszból, de Sauber Úr megmentette a karrierjét. Ő meg is hálálta, 32 pontot gyűjtött be a csapatának. 2011-ben is ügyeskedett, 30 pontot zsebelt be, viszont már látszott, hogy kissé tart az újonc csapattársától, Pereztől. Idén pedig 22-8-ra vesztésre áll Perezzel szemben, bár az előző futamon erősebb volt.

Úgy tűnik, Japán nagy reménysége elkezdett leengedni, és Perez mai sikere nem jött neki igazán jól.

Depresszió-teszt

2012. Márc. 19, hétfő 14:31
Kategória: Okosságok B-)

Súlyos, sokakat érintő téma.

Az okfejtésről majd akkor, amikor lesz rá időm!


Addig is megkérnék minden kedves olvasót, hogy töltse ki EZT a tesztet! Egyrészt, hogy kapjon egy helyzetképet magáról; másrészt, hogy a hónap végéig be tudjam adni a kötelező dolgozatomat!


Előre is köszönöm mindenkinek!

Átok jön, vagy áldás?

2012. Márc. 18, vasárnap 19:44

Végre valahára elindult az idei Formula 1-es szezon.

Bőven tudnék írogatni a mai futamról, de más témát választottam. Azt ugye már hangsúlyoztam párszor, hogy a Hungaroring egy speciális versenyhelyszín. Akik itt aratták első győzelmüket (Hill, Alonso, majd Button) mind világbajnokok lettek. Valószínűleg Kovalainennek köszönhetően meg fog szakadni ez a sor, bár sose lehet tudni.


Na most, a melbourne-i  pálya is kiérdemelte a speciális jelzőt. 

1996 óta, mióta itt rendezik meg az Ausztrál Nagydíjat, a futam nyertesére vagy az ausztrál áldás hatott, vagy az ausztrál átok. Sok versenyen született semleges végeredmény, de itt még nem. 

Nézzük, miről is van szó:


1996: Damon Hill megszerzi a győzelmet (éppen hogy, Villeneuve majdnem megnyerte első versenyét!), majd hét további győzelemmel bebiztosította a világbajnoki címet. ÁLDÁS

1997: David Coulthard nyeri a futamot, majd a 16 további futamból 11-szer pontot sem tud szerezni. ÁTOK

1998: Mika Häkkinen megszerzi élete második győzelmét, majd élete első világbajnoki címét. ÁLDÁS

1999: Eddie Irvine megszerzi élete első győzelmét. Schumacher lábtörése miatt ő válik az első számú  pilótává. Az évad utolsó futamán két pont híján elbukta a világbajnoki címet. ÁLDÁS és ÁTOK egyben.

2000: Michael Schumacher diadalmaskodik, aki a 17 versenyes idényben 5 versenyt leszámítva mindvégig a dobogón végzett. ÁLDÁS

2001: Ismét Schumi nyer, aki úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy a második helyezett (aki egyébként az akkori csapattársa, Barrichello) pontjainak majdnem a dupláját szerzi. ÁLDÁS

2002: Ismét Schumi. Ebben az évben a legrosszabb eredménye egy harmadik hely volt. ÁLDÁS

2003: Coulthard nyert, akinek a karrierje ezután kezdett lefele ívelni. Megszerezte az utolsó győzelmét, majd az évad végén csak a hetedik lett, úgy, hogy Räikkönen egész évben a bajnoki címért küzdött. Az eddigi legnagyobb ÁTOK

2004: Schumacher ismét lealázta a mezőnyt. Az évadban 12 további győzelmet szerzett, ezzel bebiztosítva a hetedik, eddig utolsó bajnoki címét. ÁLDÁS

2005: Giancarlo Fisichella úgy nyerte meg a nagydíjat, hogy 57 körből 54-et az élen töltött. Majd sorra jöttek a műszaki hibái, és Briatore is egyre nyilvánvalóbbá tette, hogy Alonsóval akar bajnoki címet nyeretni. Óriási ÁTOK

2006: Alonso nyer, az évad végén bebiztosítja második vb-címét. ÁLDÁS

2007: Räikkönen lealázta a mezőnyt, majd egy ideig úgy tűnt, átokká válik a győzelem, a McLaren szabálysértése miatt végül Räikkönent segítették világbajnoki címhez az egész évben remekelő Hamilton helyett. ÁLDÁS

2008: Hamilton megnyeri a futamot, és a szezon végén megszerzi a tavaly elvesztett világbajnoki címét. ÁLDÁS

2009: Jenson Button a világverő Brawn GP-vel megnyeri a futamot. A további öt győzelme elég volt arra, hogy Vettel ne hozza be az előnyét az év végéig. ÁLDÁS

2010: Button megszerezte első McLarenes győzelmét. Bár mindenki arra fogadott, hogy Hamilton abban az évben feltörli vele a padlót, végül csak 36 ponttal kapott ki csapattársától. ÁLDÁS

2011: Vettel nyeri a futamot, majd schumacheri dominanciába kezd. 10 további győzelmet szerez, és a 19 futamból kettő kivételével a dobogón végez. ÁLDÁS

2012: Button már a rajtnál lenyomta a nála jobb időt autózó csapattársát, és harmadszor is nyer Ausztráliában.


Az, hogy ez átok, vagy áldás lesz számára, novemberig kiderül.

«« « 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 » »»
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Powered by B13 Blog | Design By Newconcept (DBN) | Sitebuilder 24
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): marky
Blogbejegyzések